Hírek : Beckham visszatérne az Old Traffordra! |
Beckham visszatérne az Old Traffordra!
2010.12.20. 18:35

Ehhez mit szól Sir Alex Ferguson? A skót menedzser ugyanis egy váratlan „felajánlást” kapott, amely alapjaiban változtathatja meg a Manchester United terveit. David Beckham ugyanis bejelentette, az észak-amerikai bajnokság (MLS) szünetében ugyanis szeretne visszatérni Angliába, hogy ismét Fabio Capello látókörébe kerüljön, nem mondott le ugyanis a válogatottságról. Azt pedig mindenki tudja, melyik klubhoz húz a klasszis szíve…
Becks 2003-ban igazolt el a Vörös Ördögöktől a Real Madridhoz, azóta csak ellenfélként futballozott az Old Traffordon. Sok köszönet nem volt a visszatérésben, idén tavasszal a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján az AC Milan 4-0-s vereséget szenvedett Angliában. Beckham csereként lépett pályára, az aréna dörgő vastapssal köszöntötte egykori (?) kedvencét.
„Az AC Milanhoz biztosan nem térek már vissza, mert túl rövid időt tölthetnék a keretnél. De máshová szívesen igazolnék, mert fitten akarom tartani magam, hogy ismét bekerüljek az angol válogatottba. Remélem, hamarosan el is dől, hol folytathatom” – jelentette ki a futballista.
Beckhamet az elmúlt hetekben több szigetországi klub (Everton, Tottenham, West Ham United) is csábította, de a sztár elég egyértelműen kijelentette, csak egy csapat jöhet szóba.
„Mindig is hiányzott a Premier League, mióta nyolc évvel ezelőtt elhagytam. Csodálatos bajnokság, a világon nincs is ennél izgalmasabb. Lehet, egy napon még visszatérek! De nem változott a véleményem, csak a Manchester Unitedben játszanék! Nem várok lélegzetvisszafojtva, majd meglátjuk mit hoz az élet…”
Pályafutása elején Beckham öt mérkőzés erejéig a Prestonban is szerepelt kölcsönjátékosként, de azt a csapatot most biztosan nem választaná.
"Túl hideg van arrafelé" - tréfálkozott a Los Angeles Galaxy ásza.
Vasárnap este egyébként a brit közszolgálati csatorna, a BBC életműdíjjal ismerte el Beckham pályafutását. Tony McCoy zsoké lett az év brit sportszemélyisége: a 36 éves sportoló pályafutását tekintve már több mint 3000 győztes futamon van túl, de a legnagyobb szigetországi viadalt, a Grand Nationalt csak idén tudta először megnyerni. Az északír McCoy mögött a dartsos Phil Taylor lett a második, a többpróbában vb-aranyérmes Jessica Ennis pedig a harmadik. Futballista nem kapott helyet a tízes szűkített listán.
|