Hírek : 100 milliós City ajánlat Iniestáért??? |
100 milliós City ajánlat Iniestáért???
2010.12.16. 15:27
Egészen döbbenetes, de nem meglepő a hír!!! A Manchester City tulajdonosi körét uraló sejkek újabb szuperklasszisra „repülnek rá”, világcsúcsot érő ajánlatra készülnek, meg akarják szerezni az FC Barcelona ikonját, Andres Iniestát.
A katalán klub világhírű és rendkívül sikeres utánpótlásnevelő központjának egyik „remekművéért” nem kevesebb, mint 100 millió eurót fizetne az angol klub!!! Ez világrekordot érne, hiszen a lista élén álló Cristiano Ronaldóért „mindössze” 96 milliót utalt a Real Madrid a Manchester Unitednek.
„Iniesta csodálatos évet zár, ráadásul a Barcelona neveltje. De ez nem jelenti azt, hogy a katalán klubnál figyelmen kívül hagynának egy remek ajánlatot” – jelentette ki a City egyik vezetője a Marca című sportnapilapnak.
Andres Iniesta már mindent megnyert, amit futballista megnyerhet. A válogatott tagjaként világ-és Európa-bajnok, a Barcával pedig már kétszeres Bajnokok Ligája-győztes. Emellett négyszeres spanyol bajnok és egyszeres Király Kupa-győztesnek számít. Januárban pedig aranylabdás lehet, hiszen bekerült a top3-ba a két klubtárs, Lionel Messi és Xavi mellett.
Nyilvánvaló, elsőre és másodikra is elképesztően hangzik a Manchester City „terve”, bizonyára sok olvasónk háborodik majd fel. De! Az is tény, hogy a Barca nem áll fényesen anyagilag és a 100 millió euró bizony alaposan „megzavarhatja” a vezetőket, elgondolkodhatnak az üzleten…
|