Hírek : A Schalke megduplázná Neuer fizetését |
A Schalke megduplázná Neuer fizetését
2010.12.09. 22:55

A gelsenkircheni klub megpróbál a végletekig elmenni annak érdekében, hogy a jövőben is soraiban tudhassa német válogatott kapusát.
Manuel Neuer (24) iránt nagy az érdeklődés, és a Schalke 04-nél tisztában vannak azzal, hogy a megtartásához arra is szükség van, hogy szerződése jelentősen fel legyen javítva. A Bild szerint az ajánlatukban az eddigi két és félmillió eurós évi fizetés helyett ötmillió áll, illetve 2013-as érvényességi dátum.
"Természetesen meg akarjuk tartani a világ legjobb kapusát, de részleteket nem közölhetek. Remek lenne, ha már a szezon második felének kezdete előtt megszületne a megegyezés" - kommentálta az ügyet eképpen Felix Magath, a Királykékek mestere.
Meglehet azonban, hogy Neuer inkább a szakmai szempontokat fogja figyelembe venni, amikor dönt arról, hogy eligazol-e vagy sem, s ebben az esetben a Schalke könnyen rosszul jöhet ki a dologból. Bár most ott van a Bajnokok Ligájában, sőt, elsőként ment tovább a csoportjából, de a Bundesligában nagyon rossz a mérlege, 15 forduló után csak 16 pontja van, ez a 15. helyre elég, a lemaradás pedig már 13 pont a harmadik, BL-selejtezőt érő pozí
|