Hírek : Benítez:A gólkülönbség lényegtelen! |
Benítez:A gólkülönbség lényegtelen!
2010.12.08. 16:33

Nem foglalkozik a kedd esti megalázó vereséggel Rafael Benítez, pedig a címvédő Inter, mint utólag kiderült a halvány Werder Bremen otthonában egy sovány 1-0-s sikerrel is biztosíthatta volna csoportelsőségét, és elkerülhette volna a nagyágyúkat a legjobb 16 között. A szakember fiataljait dicsérte és jövőjéről is ejtett pár szót. Harry Redknapp a Tottenham menedzsere az abszolút csúcstól mindössze két góllal elmaradó, 18 gólt lövő támadósorát dicsérte.
„Tudtuk a mérkőzés előtt, hogy győznünk kell és reménykedtünk a Tottenham Hotspur kudarcában – olvasható a spanyol tréner mérkőzés utáni nyilatkozata az UEFA honlapján. – Tisztában voltunk vele, nehéz lesz a csoport élén zárni, így inkább kihasználtuk a lehetőséget és néhány fiatal számára biztosítottunk lehetőséget. Elégedett vagyok teljesítményükkel, bizonyították, képesek helytállni a legmagasabb szinten."
A hétvégén a Serie A-ban a Lazio otthonában elvérző és az éllovas Milan mögött tízpontos hátrányba került kék-feketék mélyrepülése csak folytatódott Brémában, és erre aligha magyarázat a sérüléshullám, illetve a közelgő klubvébé. Benítez a kínos 0-3 ellenére nem látja tragikusnak a helyzetet, pedig könnyen lehet megpecsételődött a csapat sorsa.
„A klubvilágbajnokság megnyerése fontos célkitűzés, nem meglepő, hogy egyesek már erre gondoltak a mérkőzés során – válaszolt a szakember egy játékosai koncentrációját firtató kérdésre. – A kulcsfontosságú találkozót a Twentével vívtuk két hete, amikor továbbjutottunk."
Az A-csoportban elért második hely azt jelenti, hogy a milánóiak többek között a Real Madrid, Barcelona, Chelsea, Manchester United bombaerős négyesből kaphatnak ellenfelet a legjobb 16 között, persze kis szerencsével a Schalke, a Sahtar, vagy a mostanában gyengélkedő Bayern is útjukba kerülhet, de az Arsenal neve sem zárható ki.
„Mindegy, hogy egy-, kettő-, vagy három-nullára kaptunk ki, számtalan játékosom bajlódik jelenleg sérüléssel, így örülök, hogy megúsztuk a meccset újabb áldozat nélkül. Biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan fordulóponthoz érkezik szezonunk és amint legjobbjaink, így Júlio César, D. Milito vagy Maicon visszatér feljavul teljesítményünk."
Az állandó támadások kereszttüzében álló mester a Sky Italiának reagált a slágertémának számító, saját jövőjét firtató kérdésre: „Úgy gondolom, nem ezen a mérkőzésen és nem a klubvilágbajnokságon múlik jövőm az egyesületnél" – szögezte le Rafael Benítez.
HARRY REDKNAPP, A TOTTENHAM MENEDZSERE:
„Már a csoportmeccsek előtt emlegettem, nehéz négyesbe kerültünk, van egy holland élmezőnybe tartozó klub, egy jó erőkből álló Werder és a címvédő Inter – értékelt a tréner az UEFA.com-on a mérkőzést követően. – Azt hiszem a legkeményebb csoport volt, így elégedettek lehetünk, hogy megnyertük. A Twente otthonában is győzni szerettünk volna, nem sikerült, de célunkat elértük, így büszke vagyok a fiúkra. Minden meccsen a gólokra mentünk rá két szélsőnkkel és két csatárunkkal, és azt hiszem összességében egy szavan sem lehet támadójátékunkra" – utalt a 18 szerzett gólra Redknapp, amely csak kettővel marad el a Manchester United 1998/99-es idényben elért 20 találatos abszolút csúcsától.
EMLÉKEZTETŐ, BAJNOKOK LIGÁJA A-CSOPORT:
WERDER BREMEN - INTERNAZIONALE 3-0 (1-0)
Bréma, Weserstadion, vezette: Cüneyt Cakir (török).
WERDER: Wiese - Schmidt, Mertesacker, Prödl, Pasanen (Silvestre, 83.) - Marin, Fritz, Frings (Bargfrede, 78.), Hunt - Hugo Almeida (Pizarro, 75.), Arnautovic. Vezetőedző: Thomas Schaaf. Kispad: Mielitz, Silvestre, Kroos, Wagner, Jensen, Pizarro, Bargfrede.
INTER: Orlandoni - Zanetti (Natalino, 54.), Córdoba, Cambiasso, Biraghi - Nwankwo, Muntari - Santon (Biabiany, 50.), Thiago Motta (Mariga, 76.), Pandev - Eto'o. Vezetőedző: Rafael Benítez. Kispad: Castellazzi, Mariga, Gallinetta, Crisetig, Dell'Angello, Natalino, Biabiany.
Gólszerző: Prödl (39.), Arnautovic (49.), Pizarro (88.)
------------------------------------------------------------------------------
TWENTE - TOTTENHAM 3-3 (1-1)
Enschede, FC Twente Stadion, vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol).
TWENTE: Boschker - Rosales, Wisgerhof, Douglas, Tiendalli - Brama, Landzaat, Janssen - De Jong, Janko (Vujevics, 72.), Chadli. Vezetőedző: Michael Preud'homme. Kispad: Mihajlov, Bengtsson, Parker, Buysse, Vujicsevics, Leugers, John.
TOTTENHAM: Gomes - Corluka, Gallas, Bassong, Assou-Ekotto - Kranjcar (Crouch, 86.), Jenas (Lennon, 34.), Palacios, Bale - Pavljucsenko (Keane, 73.), Defoe. Menedzser: Harry Redknapp. Kispad: Cudicini, Hutton, Lennon, Keane, Crouch, Dos Santos, Dawson.
Gólszerző: Landzaat (23. - 11-esből), Rosales (55.), Chadli (64.), ill. Wisgerhof (12. - öngól), Defoe (47., 59.)
Sárga lap: Jenas (32.)
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. |
Tottenham |
6 |
3 |
2 |
1 |
18-11 |
7 |
11 |
2. |
Inter |
6 |
3 |
1 |
2 |
12-11 |
1 |
10 |
3. |
Twente |
6 |
1 |
3 |
2 |
9-11 |
-2 |
6 |
4. |
Werder Bremen |
6 |
1 |
2 |
3 |
6-12 |
-6 |
5 |
|