Hírek : Kaká egy negyedórát kaphat a Getafe ellen! |
Kaká egy negyedórát kaphat a Getafe ellen!
2011.01.03. 17:41

Vasárnap délelőtt még csak az AS szellőztette meg, estére viszont hivatalossá vált, véget értek Kaká megpróbáltatásai, a nyár óta harcképtelen középpályás a Getafe elleni hétfő esti bajnokin tér vissza a Real Madridba. A hírt maga José Mourinho erősítette meg, aki tartotta szavát, csak akkor szólt a brazilról, amikor teljesen felépült. A tréner Gonzalo Higuaínt siratta, aki információi szerint hat hónapra kidőlt. Pepe és Carvalho eltiltott, visszatér Gago és Canales.
„Nem számíthattunk Kakára fél éven kersztül, így nélküle építettünk csapatot. Most Higuaín dőlt ki hosszú időre, ezért most az ő hiányát kell megoldanunk. Akár 14 mérkőzést is játszhatunk januárban és februárban, így gyorsan alkalmazkodnunk kell a helyzethez" – kezdte nyilatkozatát a királyiak hivatalos honlapján a portugál szakember.
„Kaká nem kezd a Getafe ellen, még nincs meg hozzá az erőállapota, de 15-20 perc erejéig mindenkinek megmutathatja képességeit. Igazi profiként viselkedett felépülése alatt, nagyszerű munkát végzett a gyógyulását felügyelő orvosi csapattal együtt" – tette hozzá a vezetőedző, aki az argentin csatárral kapcsolatban a következőket mondta.
„Az orvosi stáb velem egyetemben már egy hónapja biztos volt abban, hogy Higuaín műtétre szorul. Néhányan állították, enélkül is felépül, de mostanra ők is belátták, ez biztosan nem működik. Sajnálom az egészet, mert egy fantasztikus fiúról van szó. Viszont csakúgy, mint Kakával, vele sem szeretnék addig foglalkozni, míg játékra nem jelentkezik" - mondta Mourinho, aki ebben az idényben már nem szűmol az argentinnel.
Mourinho végül kitért az aktuális ellenfélre, a Getaféra: „Az együttes jó formában van, négy mérkőzéses győzelmi sorozat áll a háta mögött, és előkelő helyet foglal el a tabellán. Négy napja keményen készülünk a találkozóra, jó formában vagyunk, szóval ha nem nyernénk, az a Getafe érdeme lenne, nem a mi kudarcunk."
LA LIGA, 17. FORDULÓ
GETAFE-REAL MADRID 22:00
Coliseo Alfonso Pérez, vezeti: Undiano Mallenco.
GETAFE: Codina - Miguel Torres, 'Cata' Díaz, Rafa, Mané - Pedro Ríos, Boateng, Parejo, Gavilán - Manu, Miku. Vezetőedző: Michel.
REAL MADRID: Casillas - Arbeloa, Ramos, Albiol, Marcelo - Lass, Xabi Alonso - Cristiano Ronaldo, Özil, Di María - Benzema. Vezetőedző: José Mourinho.
|